nem ma…

a Napkorong lassan
átvérzi magát
az éjszaka kék gyolcsán
- megint vörös -
csak most olyan furcsán
[remeg]
a kezem párt keres
- de csak sár tapad
ütőerem lüktet valahol
- fülemben? -
leendő gyermekem suttog
- pár lépés csak az a kéz,
valami mégis visszatart
ami tegnap még úgy akart
telni reménnyel
most meg arcon nyal
kutyanyelvével
ez a nedves éjszaka-szagú
[szellő]
de ha a széttárt ujjaim közti
felhő meg a benne
bolyongó vízcseppek
egyszer utat találnának
a szívemhez -
nem tudom a megszokott
üresség helyett mi lesz…

- nem ma halok meg -

nyirkos pulóveremből
hátamba markol a hideg
hajnal - igen
én mindenki
mellett ültem az este
mégis kihűlten
várom hogy a teste
megközelítsen
ilyenkor olyan közel kerül
az az igen távoli vég
és nem is olyan hihetetlen,
mintha erre készülnék már rég
és bárhova vezetnek
bármilyen szálak
a felhők - mint régen -
most is olyan
lomhán másznak
karmuk az nincs
csak a vásznak
ragadnak úgy
pedig szakadék szélén
állok és
ami nem enged átesni
az a végső cél:
- még egy ajtó
még egy kulcslyukán
átlesni…